"A ház téglából és gerendákból épül. Az otthon álmokból és reményekből."

HOMEFOCUS

HOMEFOCUS

Nem alszom, ha ébren vagyok

2021. október 28. - homefocus

Megbízóm azzal a kéréssel keresett meg, hogy gyorsan és a lehető legjobb áron értékesítsem az ingatlanát. Bízik bennem, tudja hogy az ő érdekeit tartom szem előtt, sosem a sikerdíj a munkám mozgató rugója. Kértem pár nap türelmet, hogy az ingatlant előkészítsem eladásra (alaprajz, látványtervek elkészítése, önkormányzatnál építésügyi hatáságtól információ kérés…).

Csömöri ház 40%-os készültségben felépült már. Lényegében a 4 fal állt, a tető, nyílászáró, közművek kivitelezése az új tulajdonosra várt.

nappali.jpg

Lakberendezőnket megbíztam, hogy készítsen beltéri 3D realisztikus látványtervet, hogy az érdeklődők a négy falon túl láthassák, milyen tökéletes otthont tudnak varázsolni majd maguknak. Döbbenetes volt a hatás, amint felkerült a hirdetés, a következő három órában jöttek az érdeklődő hívások. Másnap reggel az első érdeklődő, kisebb alkuval tett volna vételi ajánlatot, de mikor megtudta, hogy aznap még több ügyfél meg fogja tekinteni, irányáron megvásárolta az ingatlant.

"Nagyon örülünk, hogy téged bíztunk meg! "

Csömörön lévő ház tulajdonosa keresett meg, hogy bár még nem ismerjük egymást, de abban szeretnék segítségemet kérni, hogy valószínűleg eladó lesz a csömöri családi házuk main_2.jpgjövő tavasszal. Szerették volna megtudni, hogy akár a konyhát vagy más helyiséget érdemes-e eladás előtt felújítniuk, vagy hagyják-e az eredeti állapotot. Mennyivel növelnének egyes beruházások az ingatlan piaci értékén.

Egyeztettünk egy találkozót az adott ingatlanban, ahol megbeszéltük, a piaci értékmeghatározás menetét, illetve azt, hogy egyes felújítások mennyi időbe és milyen kiadásokkal járnának, illetve, hogy mik a forgalmi értéket befolyásoló tényezők. 

Januárban találtunk egy panorámás telket Csömörön, ahol a kivitelező is szuper referenciákkal rendelkezett. A panorámába mindenki beleszeretett, még én is :D 

Innentől kezdve felgyorsultak az események, leültünk tárgyalni a kivitelezővel, fizetési ütemezésről, és a birtokba vétel legkésőbbi dátumáról. Elkezdtünk közösen megálmodni a belső terek kialakítását, a homlokzat színét... Egy hónap alatt minden részletet megbeszélve megtörtént az adásvétel és a vállalkozási szerződés aláírása.

Február közepén kezdtük el a családi ház felkészítését az eladásra. A vírus miatt tolódott a videó elkészítése, de a 12.jpghirdetések természetesen elindultak. Egy hónap alatt nagyon sok érdeklődőnek mutattam meg az ingatlant, a Covid-protokoll szigorú betartásával nyílt napokat (open house) megjelölve. Két ajánlat jött egy hónap alatt, az egyik komolytalan volt... Mosolyogva közvetítettem a tulajdonos felé... A másik ajánlat pár napon belül írásban érkezett. Egy nagyon szimpatikus család, reális (4%) alkuval tett írásos ajánlatot. "Sajnos" a járvány miatt gyorsabban érkezett meg a vevő, mint a videó :) 

A vételi ajánlat összegében gyorsan megegyezett a vevő és eladó, a részletek megbeszélése már online  működött, mintahogy az adásvétel is, minden fél biztonsága érdekében.

Miután a tulajdonosok már látták az alagút végét, ezt az üzenetet kaptam:

Köszi, nagy segítség voltál! Nagyon örülünk, hogy téged bíztunk meg! Még szerintem most sem jutottunk volna döntésre az építkezéssel kapcsolatban... kellett egy kis lökés nekünk.

"5 hét, ennyi idő kellett, hogy megtalálja a vevőnket"

Lakás eladások terén fő területem a XIV. kerület. A Panoráma Lakóparkban több lakást is értékesítettem már. Megbízom ajánlás útján keresett meg.

Ennek a lakásnak a különlegessége, hogy 50 nm-ben 3 szoba is található, míg a többségnél 2 main_1.jpgszoba lett csak kialakítva. Eddig látott ekkora Panoráma lakóparki lakások közül, - komolyan mondom, - ennek a lakásnak van a legjobb elosztása! A szobák parkra néznek, és napfényesek.

Az ingatlan "színpadra állítása", most nem volt túl nagy falat számunkra. A tulajdonosok kedvesek, segítőkészek voltak. Mindig rend van, így elég volt pár kiegészítő és a szuper videót készítő kollégám.

"Szerencsére" a marketing is jól sikerült, már az első napokban több száz megtekintője volt az oldalaknak, és jó pár érdeklődő hívás érkezett.

Az alábbiak alapján Judit is elégedett volt a munkámmal: 

“Vikit ajánlás útján kerestük meg. Az a hír járta, hogy ügyesen és gyorsan értékesít. Majd felhívtuk Vikit.  Viki jött és intézkedett. Készültek szuper fotók, látványos videó. Jöttek az érdeklődők és 5 hét után megérkezett a vételi ajánlat. Elfogadtuk. 5 hét, ennyi idő kellett, hogy megtalálja Referencia képa vevőnket. Viki segítőkész, bármikor elérhető, a vele való együttműködés zökkenőmentes volt. Ezúton is köszönöm a munkáját!”

~Szűcs Judit

"Megfelelő szakember bőven hozzá tud tenni az értékesítési folyamathoz"

Ennek a XVI. kerületi szép lakásnak a tulajdonosai több hónapnyi sikertelen magánhirdetés után, megbíztak egy céget az ingatlanuk eladásával, sajnos ők sem hozták a várt vevőt, így az értékesítési folyamat megrekedt. Idő szűkében volt a fiatal pár, mivel lefoglalóztak egy új építésű házat. 13.jpg

A szomszéd lakást egy héten belül irányáron értékesítettem, ezért úgy döntött a tulajdonos pár - minden negatív tapasztalatunk és ellenérzésünk ellenére -, hogy megbíznak a lakásuk eladásával és ezzel minden bizodalmukat belém fektették. Nagy volt rajtam is a nyomás, hisz nem "csak eladni kellett", hanem határidőre kellett teljesítenem. 

Elkészítettem a fotókat, 3D alaprajzot, a hirdetési szöveget több változatban, mivel több célcsoportnak is megfelelőnek találtam az ingatlant és egy hét alatt elkészült a profi videó.

Miután teljesen felkészítettük az ingatlant az eladásra, hetente több alkalommal mentem mutatni  lakást. Persze a lényeg a happy end, melynek kapcsán örömmel olvastam meleg szavaikat:

„Több hónapnyi sikertelen hirdetés után minden negatív tapasztalatunk és ellenérzésünk ellenére ingatlanos bevonása mellett döntöttünk. Vikit ajánlás alapján kerestük meg, és bár az első találkozás után nem oszlott el minden kétségünk, de nagyjából egy hét után kezdett letisztulni, hogy igenis a megfelelő szakember bőven hozzá tud tenni az értékesítési folyamathoz. A marketing megoldásai nagyon ültek, olyan potenciális vevőket tudott elérni, akiket magunktól nem tudtunk volna, az általános megbízás ellenére hetente többször egyeztetett velünk a lakás hirdetéséről, jó tanácsokkal látott el és sosem volt tolakodó vagy túlságosan rámenős. Az ingatlant a tervezett időn belül értékesíteni tudta. Elérte, hogy Referencia kép felülbíráljuk a prekoncepcióinkat: létezik jó ingatlanos, akinek tényleg olyan hozzáadott értéke van, ami bőven meghaladja a megbízási díjat. Köszönjük a munkádat."

~Toplak Gábor és Takács Gabriella

 

" Bár lenne még néhány eladó ingatlanunk. :) "

XVI. kerület, Cinkota területén található nagyon szép, polgári stílusú lakást kétszer is kellett értékesítenem.

A tulajdonosok imádtak itt lakni, de kinőtték, és egy nagyobb, kertes ház volt az álmuk.

Elsőnek 2020. májusában bízott meg a tulajdonos az eladással, pár héten belül megérkezett az első vételi ajánlat, nem merte elfogadni, az akkori gazdasági helyzet bizonytalansága miatt. Teljesen megértettem helyzetét.6.jpg

Majd októberben újra felkeresetek a tulajdonosok, hogy megtalálták A HÁZAT, újra nagyon gyorsan el kéne adnom a lakásukat, nehogy lecsússzanak álmaik ingatlanáról. Itt már izgalmasabb volt számomra a feladat, hiszen ki volt számolva fillére, hogy mennyit lehet maximum alkudni és ezen felül az idővel is versenyt kellett futnom. Nagyon gyorsan elkészítettük az ingatlanvideót,  a sok érdeklődő reményében. 

Az új érdeklődő is látta azt a meleg, családi hangulatot a kertkapcsolatos lakásba, amit én is. Másnap tett is vételi ajánlatot. Adásvételi szerződést követően ezt a pár kedves gondolatot kaptam a tulajdonosoktól:


" Viki nagyon gyorsan talált vevőket, magyarán „pikk-pakk” eladta a lakásunkat, de, amit nagyon fontos hangsúlyozni, hogy vele való munka alapvetően változtatta meg az Referencia képingatlanos szakmával kapcsolatos véleményünket.  Viki jóval több mint kiváló ingatlanos, ami azonnal eszünkbe  jut róla, az a bizalom, a barátság, az empátia és a humor. Jó hír, hogy eladta a lakásunkat, de egyben rossz hír, hogy így megszakad vele a napi kapcsolatunk. Bár lenne még néhány eladó ingatlanunk. :) "

~Debóra és Zoltán

"Szűk egy hónap alatt már vételi ajánlatokkal keresett meg minket"

Jómagam is csömöri lakos vagyok, így sok megkeresést kapok ezen a terülten. A tulajdonosok többsége tudja, hogy sokkal nagyobb hatékonysággal tud dolgozni az az ingatlanértékesítő, aki minőségi munkát végez, maximálisan megvan a helyismerete, és a portfóliójában több hasonló paraméterű ingatlan található.

Ennek a csömöri ikerháznak a tulajdonosa hónapokon keresztül hirdette,mutogatta az ingatlant, de sosem kapott visszajelzést az érdeklődőktől. Majd idővel úgy döntött viki-2.jpgszakemberre bízza az eladást. Látva a referencia munkáimat csak személyemet bízta meg az eladással. Az ingatlant nagyon kedves albérlő ismerős lakta. A házhoz kaptam kulcsot, hogy rugalmasan tudjam mutatni és csak az albérlővel kelljen időpontokat egyeztetnem. A mutatások úgy zajlottak, hogy senki nem volt otthon, így az érdeklődők, minden sarkot kellőképpen meg tudtak nézni, és otthonosan mozoghattak a házban.

A megbízást szeptember elején kaptam meg, rendszeresen mutattam, leginkább nyílt napok keretén belül (open house). Október közepére két komoly érdeklődő is lett, így a megszokott, nagy áralku tárgyalásoktól is mentesült a tulajdonos. Az ingatlan irányárához képest jelképes alkuval lett értékesítve egy hónap alatt.

„Adott volt Csömörön egy ingatlanunk, ami a családi örökség részét képezte, rengeteg emlékkel karöltve. Sosem gondolkodtunk annak eladásán, próbáltuk az életet úgy igazítani, hogy ez a ház megmaradjon. Sajnos egy éven belül rengeteg változás állt be az életünkben. Nagyon nehéz döntés előtt álltunk, végül az eladás mellett döntöttünk. Vikire bíztuk az ingatlan eladását. Tudtuk milyen áron mozognak az ingatlanok Csömörön, ahogy azt is, hogy mi az az összeg, ami alatt nem válunk meg tőle. Viki ezen szempontokat maximálisan figyelembe véve, folyamatos tájékoztatás mellett mutatta az érdeklődőknek. Rugalmasság és megbízhatóság egyaránt jelen volt végig. Mindig elérhető volt az eladó és a vevők számára is. Szűk egy hónap alatt már vételi ajánlatokkal keresett meg minket. Ráadásul mind a két vételi ajánlat az elképzeléseink szerinti összeget tartalmazta. Racionális szempontok figyelmébe vételével Referencia képkiválasztottuk a vevőt és a szerződéskötés kevesebb, mint 2 hét alatt meg is történt, kiszámítható és kedvező konstrukciók mellett. Maximálisan elégedettek vagyunk a munkájával és a folyamat teljes lebonyolításával.”
~Primozics Eszter

Ingatlanosok kíméljenek!

Az Egylet Ingatlanközösségnek a legfőbb célja, hogy válogatott értékesítőkkel dolgozzon. Akik egylet.pngtudják, hogy a szakma nem abból áll, hogy mobiltelefonnal lövünk pár képet, majd feltesszük a hirdetési portálokra és hátradől várjuk, hogy megcsörrenjen a telefon... Hanem hisznek abban, hogy lelkiismeretesen, maximális tudás birtokában, hozzáadott marketing eszközökkel, - úgy, mint Home staging, videó bejárás, 360 fokos virtuális séta, 3D realisztikus látványterv, 3D alaprajz - lehet elérni, hogy az ingatlan eladása lehető leghatékonyabb legyen és legjobb áron keljen el. 

A hirdetési portálokon sorra olvashatjuk, hol a hirdetés elején, hol a hirdetés végén, hogy
"Ingatlanosok kíméljenek" és ennek megannyi változatát. Az Egylet.hu - melynek tagja vagyok - csapata kérdezte, hogy véleményem szerint miért van Magyarországon az eladók részéről ekkora ellenállás az ingatlanértékesítőkkel szemben. A cikk itt olvasható.

 

Ingatlanfotózás

Ingatlan eladás meghirdetése esetén rendkívül fontos, hogy az ingatlanról éles, igényes képek készüljenek, hogy azok hűen bemutassák annak egyediségét, adottságait és azt a vevő számára vonzóvá tegyék.

Fotográfus végzettségem segít a minőségi fényképek készítésében, hiszen egy hirdetési felületen ezek ragadhatják meg először a potenciális vevők figyelmét.

Az ingatlanközvetítés napjainkban sajnos egy felhígult szakma. Ezen szeretnék változtatni, ahol csak tudok. Vesszőparipám, hogy egy "profi ingatlanos" nem engedheti meg magának, hogy mobillal fotózzon, vagy hogy a mellékhelyiséget felnyitott wc tetővel örökítse meg és sorolhatnám...

Etikus Ingatlanos Klubesten felkértek egy "stand up előadásra", ahol a minőségi hirdetésről, fotózás alapjairól beszéltem.

Továbbá a MIOSZ (Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége) székhelyén tartottam ingatlanfotózás képzéseket.

Egy kis ízelítő a tanfolyam anyagából:

dia1.JPG

dia2_1.JPG

dia5.JPG

 

dia38.JPG

dia39.JPG

dia18.JPG

dia19.JPG

dia20.JPG

dia21.JPG

dia22.JPG

dia23.JPG

dia24.JPG

dia25.JPG

dia33.JPG

dia35.JPG

dia36.JPG

 

dia47.JPG

 

"Rituális táncot jártál és kecskét is áldoztál, hogy az eladás sikeres legyen"

Az ingatlanértékesítői hivatást leginkább a fodrász szakmájához tudnám hasonlítani.
Van, aki otthon maga vágja a haját, van aki szakemberre bízza ezt. De ami minden esetben igaz, igyekszünk kiválasztani A FODRÁSZT csupa nagybetűvel, akivel szívesen csacsogunk az ott töltött időben, aki szimpatikus, és nem utolsó sorban, tökéletes frizurát készít.

Ingatlan értékesítésben sincs ez másképp, elég számunkra EGY PROFI értékesítő. Sőt minden esetben visszás az, ha 3-10 hirdetés van egy ingatlanról, és ha még különböző paraméterekkel, árakkal is történik az, sok kellemetlenséget szülhet. A lényeg a minőségi hirdetésben, mutatásban, ügyfélkezelésben rejlik.

Ennél a XIV. kerületi lakásnál a tulajdonos egy szimpatikus, elfoglalt fiatalember, akinek se ideje, se energiája nincs az érdeklődők fogadására. Első pár hétben találkozott pár dsc_7389.jpgértékesítővel, de gyorsan felismerte a lényeget. Maga is azt vallja, hogy ő a saját szakmájában profi, mivel ez a fajta értékesítés is egy szakma, ezért az eladást is profira szerette volna bízni, akiben maximálisan megbízhat. Személyes találkozók alkalmával, már nem csak munkatársak lettünk, hanem nagyon jó ismerősök, ezért idővel úgy döntött a tulajdonos, hogy lakása kulcsát - és ezzel a saját jövőjét is ;) - kezembe adja, hogy lendületesen, bármikor tudjam mutatni ezt a szuper 2 szobás, erkélyes, autóbeállóval rendelkező lakást. 

Pár héten belül megérkezett az első vételi ajánlat, amiben, mindösszesen 10%-os alku volt. Sajnos az akkori pandémiás helyzet miatt, a tulajdonos nem tudta elfogadni az ajánlatott, mivel a továbblépése nagyobb ház irányába bizonytalanná vált.

Megbeszéltük, ha a karantén időszaknak vége, újra "piacra dobjuk" a lakást. Így is lett, de legnagyobb meglepetésemre, az érdeklődők száma nagy mértékben csökkent. A tulajdonostól 2.jpgkértem egy nap gondolkodási időt, hogy megálmodjam, mit tudok tenni újra a sikeres eladás esetében, nem szerettem volna azt az egyszerű módot választani, hogy csökkentsünk az irányárból. Arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg túl rég óta van fenn a hirdetés, és ennek következtében "elfáradt" az ingatlan. Megbeszéltem a tulajdonossal, hogy pár napig leveszem a hirdetést, és ezen idő alatt, új fényképeket készítek, újra felkészítem az ingatlant az eladásra egy teljesen más arcát mutatva a vevők számára.

Hirdetést követően második napon az ingatlant irányáron sikerült értékesítenem. Egy ilyen szívmelengető levél várt a postafiókomba másnap este:
 

"Szia Viki!

 Köszönöm. 
Tudom, tudom. Ez már csak egy rövid, egyszavas mondat. 
Egy mondat, ami sok ember számára egy üres, érzelemmentes szóvá aszalódott a személytelen világban. 
Nekem ennél sokkal többet jelent. 
Köszönöm, hogy a lakásom eladásakor
- Jöttél és engem is hajtottál
- Berendeztél és dekoráltál
- Fotóztál és videóztál
- Videót vágtál és szerkesztettél
- Sales és marketing tevékenységet folytattál
- Lakást takarítottál és átrendeztél
- A lakásomat sajátodként kezelted
- Bennem tartottál lelket és motiváltál, akkor is ha sokszor csak féligazság volt :)
- Szerintem otthon rituális táncot jártál és kecskét is áldoztál, hogy az eladás sikeres legyen. 

Nekem ezt jelenti hogy KÖSZÖNÖMReferencia kép

Bárcsak mindenki, minden területen olyan lelkiismeretesen és profin végezné a munkáját mint TE!!

Minden jót kívánok Neked

Ádám"

süti beállítások módosítása