"A ház téglából és gerendákból épül. Az otthon álmokból és reményekből."

HOMEFOCUS

HOMEFOCUS

Adjuk el gyorsan...

2023. február 26. - homefocus

A történet még 2022 őszén kezdődött, mikor a megbízóm, Gyuri felvázolta terveit.  Az eddig kiadott lakásból az albérlők kiköltöztek, nem szeretné újra kiadni a lakást, inkább eladná, és a vételárat más dolgoba fektetné, mielőbb...

A körülmények és az ingatlanpiac jelentősen megváltozott az év második felére, a kínálat folyamatosan növekedett, a kereslet csökkent. A hiteles vevők lényegében eltűntek a piacról, miután a THM 7%-ról 11%-ra nőtt. Maradtak a készpénzes vevők, akikből kevés maradt a piacon. Akik készpénzzel rendelkeztek, főleg államkötvénybe fektettek és nem kiadandó ingatlanba (hozama nagyon hasonló, de nincs kockázat, míg egy albérlővel megeshet…), illetve aki vásárolt volna is kivárt, számítva a vételárak csökkenésére.


elotte_utana.jpg

Gyuri teljesen rám bízta az eladást. Kulcsokat, és  szabad kezet kaptam az értékesítéshez, ami ilyen esetben nagymértékben elősegíti az eladást.

elotte_utana_halo1.jpg
A folytatásra már azt mondhatom: a szokásos. Lakberendező vitt életet és harmóniát a félig bebútorozott lakásba, amit a médiacsapat videóval, fotóval örökített meg. Az árat is sikerült olyan közös nevezőre hozni, ami nem számít túlzásnak a mostani túlfűtött, csökkenő piacon. Bizakodva várjuk a vevőt, mert az eladás relatív sürgős lenne....


Update: Nem tudom idén már hányadik esetnél járok, de a következő történt: hét elején raktam fel a hirdetést, a megadott pénteki nyílt napon több jelentkezőnek mutattam a lakást. Több ajánlat, volt köztük pofátlan is persze, mindent közvetítettem eladó számára. Jobb árat szeretett volna, ezért egy hét múlva egy újabb nyílt nap következett. Harmadik héten a készpénzes ajánlat lett a befutó, amit másnap vételi ajánlattal erősítettünk meg. Ennyit számít, ha nem kínálati, hanem eladási adatok alapján árazunk és ha az ingatlant teljesen felkészítjük a piacra...

"Sajnos, nem tudom írásban visszaadni, mennyire hálás vagyok"

A családdal több éve ismerjük egymást, amikor felkértek a házuk értékesítésére, akkor számomra nem csak egy eladandó ingatlan megbízás volt. Tudtam, hogy rettenetesen sok energiát elotte_utana_2.jpgöltek bele abba, hogy ez a ház tökéletes legyen, a család minden igényét kielégítse. Minden megtekintés alkalmával átéreztem azt, amit legtöbb tulajdonos érez, hogy nem csak téglákat árul, hanem az évek során átélt emlékeket magával kell vinni, de lesz ami ott marad, mint például a gyermek ajtófélfán jelölt növekedését, a kis tenyér lenyomatokat a fehér falon ...

Ritkán mondhatom el, de ez az a ház, ahol én magam is el tudom képzelni az életet!

Műszaki állapotát tekintve tökéletes, korszerű technológiákat használtak. Kialakítása is praktikus, egyszintes, világos, nagy terek találhatóak, a válaszfalak "könnyedén" mozgathatóak.

Az értékesítés elindításához egy hetet kértem, hogy a legjobb tudásunk szerint elkészíthessük a média anyagot.

Minden héten mutattam a házat, egy hónapon belül egy szimpatikus családtól kaptunk egy vételi ajánlatot, amit a tulajdonosok elfogadtak.

A tulajdonos hölgy ezt írta a munkámról:

Sajnos, nem tudom írásban visszaadni, mennyire hálás vagyok. Vikit már jóval azelőtt ismertem, hogy ingatlanosra lett szükségem. Amikor úgy alakult, hogy eladjuk a házunkat, egyértelmű volt, hogy őt kérem meg ingatlanosként. Az együttműködésünk nagyon jól ment. Az otthonunk legjobb formáját mutatta meg, profi fotókkal, videóval. Az eladás teljes időtartama alatt rendszeresen tájékoztatott, visszajelzett az érdeklődőkről, levett a vállamról minden terhet. Empatikus, rugalmas, segítőkész, elfogadja a véleményem, nem erőltet semmit és én is nyugodtan kereshettem akármivel. A téli, karácsonyi időszak ellenére gyorsan meg is lett az új tulajdonos.

 

A panelok Maserati-ja

Ajánlás útján mentem egy kedves fiatal párhoz, hogy eladjam minél gyorsabban és minél jobb áron a Bikás parkra néző lakásukat.

Mint azt tudjuk a hirdetési portálokon a nm árak tedsc_0659.jpgekintetében nagyon nagy a szórás. Hasonló adottságú lakás esetén akár 20.000,-Ft/nm különbség is lehet. Ennek egyik oka, hogy a tulajdonos mennyire motivált, mikor kezdte a lakása hirdetését illetve, hogy az adott ingatlanértékesítő milyen sikerdíjjal dolgozik. A tulajdonos találkozásunk előtt, telefonon azt mondta, hogy  40-41 M forintot szeretne a kezébe kapni, mire eljött a személyes találkozó ideje - kb 48 óra múlva – már 10%-kal felértékelte a saját lakását. A portálokat nézegetve elbizonytalanodott, hogy ez alacsony ár lenne. 

Ezen a környéken amúgy is nagy a panelok közötti árkülönbség, nem csak az emelet, és a lakás állapotát kell figyelembe venni, hanem az épület elhelyezkedését is.

A hölgy babát vár, így a kiköltözési idő se volt mindegy, valamint új építésű ingatlant szerettek volna venni, azaz a lakás árának jelentős részére szükség volt, h a hitelt el tudják indítani. 1-1,5 hónap időm volt a sikeres értékesítésre.

Egy hét alatt a felkészítettük a lakást. Színpadképes lett, elkészült a médiaanyag (fotók, videók, hirdetési szöveg).

A lakásról, amit tudni kell, felújított, kedves, fiatalos, 2 szobás,  Bikás parkra néző, panel programos… Azaz nagyon sok ember számára optimális lehet.

Első nyílt napra (open house), 8 érdeklődő jelentkezett 30 perces etapokban.

Az első érdeklődővel sikerült nagyon pozitívan megállapodni. Első szóbani ajánlatát nem fogadtuk el, majd megvalósult az irányáras vételi ajánlat, 1 hónapon belüli teljes vételár kifizetéssel, 4 hónapos kiköltözési határidővel, és ha szükséges további 2 hónapig a tulajdonosok visszabérelhetik jelképes összegért a lakásukat.

Úgy gondolom, ennél jobban nem is alakulhatott volna a kedves fiatal pár jövője. Nagyon szép babavárást kívánok és sok boldogságot, egészséget a babának és a családnak!

"You are a very impressive seller ... I appreciate your weeks of effort"

A lakás tulajdonosát több éve ismertem meg egy régebbi másik ingatlana értékesítése révén. Elmesélte, hogy közel másfél éve hirdet egy belvárosi lakást saját maga és több ingatlanos is, nagyon kevés az érdeklődő és komoly vételi ajánlatot még nem kapott ez idő alatt.

Miután újra találkoztunk személyesen, elmeséltem, hogy az évek során milyen új eszközöket használok és ezek közül mit javasolok a lakás meghirdetésére a sikeres eladás érdekében.

Megbeszéltünk egy úgynevezett média napot.
A profi csapatunk ismét hadrendbe állt. Angéla, a lakberendezőnk egy egész autót telepakolva érkezett, mindenre felkészülve. Pakoltunk, átrendeztünk, bútorokat tologattunk. Növényeket, lakásdekorációkat elhelyeztünk az üres felületekre. Díszpárnákkal, ágytakarókkal, szőnyegekkel színesebbé, élettelibbé varázsoltuk a helyiségeket.elotte_utana2.jpg

Profi videósunk elkészítette a média anyagot, majd fél nap alatt készítettük fel a lakást az értékesítésre. Néhány nap múlva az elkészült anyaggal színpadra lépett ez a gyönyörű ingatlan.

A meghirdetéstől számítva 1 hónapon belül megérkezett az első érdeklődő.

Számomra az izgalmas rész itt kezdődött el. Pár napon belül a koreai üzletember árajánlattal keresett meg. Egy komolytalan árajánlattal…

Két hétnyi telefonos, skype-os, mailos alkudozás után sikerült megállapodni a tulajdonos számára nagyon kedvező vételárban és fizetési ütemezésben. Nagy volt az öröm. De mint kiderült, korai. Az úr a megállapodást követő pár napon belül újabb alkudozásba kezdett, hivatkozva a bizonytalan gazdasági helyzetre… újabb tárgyalások következtek.

Bevallom, volt idő mikor elbizonytalanodtam abban, hogy sikerülni fog-e a tulajdonos számára megfelelő árat kialkudnom, voltak álmatlan éjszakáim, amikor arra készültem, hogy másnap milyen stratégiát vessek be a sikeres tárgyalás érdekébe. Több kollégám azt javasolta engedjem el, komolytalan vevő… De nem vagyok az a feladós típus. S láss csodát pár napon belül ügyvédnél megkötetett az adásvételi szerződés. 

Majd a vevőtől az alábbi elismerő levelet kaptam:

Dear Viktória,

Thanks for kind support. You are a very impressive seller and I really want to work with you if I need to SELL one of my units in the future.
I appreciate your efforts for several weeks once again and have a nice weekend.

Regards,
Jae Hoon

Kedves Viktória!

Köszönöm a szíves támogatást. Ön nagyon lenyűgöző eladó, és nagyon szeretnék veled dolgozni, ha a jövőben el kell adnom valamelyik lakásomat.
Még egyszer nagyra értékelem a több hetes erőfeszítéseit, és további szép hétvégét kívánok.

Üdvözlettel,
Jae Hoon

Számtalanszor bebizonyosodott, hogy a minőségi hirdetés és a lelkiismeretesen képviselt ügyfél többszörösen meghozza a sikeres eladás eredményét. 1,5 év vs. 2 hónap szerintem szignifikáns különbség. 

15 átgondolt ajándék, amire az új lakástulajdonosok valóban vágynak

Nagyon sok ingatlanvásárló vágya, hogy a karácsonyt már az új otthonában töltse. Annak érdekében, hogy Ön ki tudja választani a legszemélyesebb ajándékot, amelyről a megajándékozottak még évek múltán is jó szívvel gondolnak Önre, több ügyfelemet kérdeztem meg, hogy mi volt a valaha legjobb „házavató ajándékuk”, illetve mit adtak, amiknek úgy érzik nagy sikerük volt.

Az alábbi 15 ötlet alapján gyakorlatilag mindenki meg tudja találni a pénztárcájának megfelelőt. A legjobb, ha személyre szabott ajándékot sikerül találni, amely új emlékként lesz az otthon része.

talalo.jpg

1.   Vendégváró tálalók


Ha barátai szeretnek szórakozni, vendégeket hívni, akkor az új konyhaszekrényeikben biztosan helyet tudnak adni a stílusos tálalóedényeknek.
Csak győződjön meg arról, hogy olyan mintája legyen, amelyet a barátai valóban szeretnek.

Ára: 23.900 Ft - Villeroy & Boch

 

sutotal.jpg2.   Egyedi konyhai sütőtálak


Van aki az egyszerű letisztult vonalat szereti, van aki a bohókás, színes darabokat részesíti előnybe. Ha egy házitündérrel van dolga, biztosan örül egy minőségi sütőtálnak is akár.

Ára: 6.500 Ft - Emile Henrey

 

borszoro_1.jpg3.   Só- és borsszórók


Egyik ügyfelem mesélte, hogy házavatóra egy mókás só-borsszórót kapott. „Annyira stílusos volt ez a kiegészítő, hogy az étkezőasztal örök darabjává vált, és innentől kezdve nem volt kérdés, hogy hozzá illő étkészletet keressek."

Ára: 3.790 Ft - Muntok


fotokeret.jpg4.   Fényképkeret, fotóalbum

Segítsen barátainak elkezdeni a galéria falát egy stílusos fényképkeret családdal vagy adjon egy elegáns fotóalbumot, ahol az új emlékek képeit rögzíthetik. Ezek a tárgyak lehetővé teszik a háztulajdonosok számára, hogy új emlékeket építsenek a szobában. Ezek az új otthonok ajándékai segítenek szeretteinek abban, hogy egy üres házat kényelmes, személyre szabott otthonná alakítsanak ki.

Ára: 3.990 Ft - DekorLove

pled.jpg5.   Díszpárna vagy pléd

 

Ki ne szeretné a kedvenc filmjét, pihe-puha takaróba burkolózva megnézni. Egy hangulatos pléd kiváló kiegészítője lehet bármilyen nappalinak. Valamint egy elegáns párna is öltözteti a nappalit.

Ára: 16.500 Ft - Biederlackborbo

 

 

gyertya.jpg6.   Díszítő gyertya

 

Karácsonyi ajándéknak, valamint az új otthon dekorálásához is kiváló egy elegáns gyertya, valamint a divatos aroma diffúzorok között is hatalmas a választék. Illatos verzió esetében legyünk körültekintőek, hogy a tulajdonos milyen illatokat szeret igazán. 

Ára: 5.795 Ft - Fragranza gyertya-és diffúzor 

 

ejjellampa.jpg7.   Éjjeli lámpa

 

Egy hangulatos vagy akár egy elegáns lámpa öltözteti az új hálószobát. Kevés jobb lámpa van, amely békét és nyugalmat hoz, mint ez a jellegzetes holdlámpa.
Ami ezt a lámpát egyedivé teszi, az a valósághű 3D nyomtatási technológiával létrehozott holdfelület lenyűgöző hasonlósága. A kettős színnek köszönhetően a lámpa olyan környezeti megvilágítást biztosít, amely éjszaka mindenkit elvarázsol a szobában.

Ára: 6.990 Ft - Moonlamp 

papucs.jpg8.   Szoba papucs

 

Egy pár papucs, fürdőlepedővel is ötletes ajándék lehet. Egy fehér frottír papucs, puha törülközővel, olyan érzést keltenek, mintha az "új otthona egy szálloda lenne”.

Ára: 58.990 Ft - fürdőköpeny ajándékdobozban + törölköző+ papucs

 

9.    kulcstarto.jpgSzemélyre szabott fali kulcstartó

 

Az új lakástulajdonosok biztos szívesen használnak egy stílusos kulcstartót a vadonatúj kulcsukhoz. Akár feliratozható idézettel, a lakók nevével már kész is a személyre szabott egyedi ajándék.

Ára: 1.890Ft - Gold Consulting 

 

labtorlo.jpg10.   Üdvözlő lábtörlő

 

Beszélgetésünkkor legtöbb ügyfelem megemlítette ezt a praktikus ajándék lehetőséget. Könnyen elérhető, sok stílusban megtalálható az üzletekben és nehéz mellé lőni.
Az interneten minden stílus megtalálható, beleértve  a szupercuki kutyás, a vintage stilusú és a vidám üdvözlőszőnyegeket is. A szórakoztató üdvözlőszőnyegek segítségével az új lakástulajdonosok megmutathatják humorérzéküket, és szívesen látják a látogatókat és szeretteikat vadonatúj házukba.

Ára: 3.000Ft - tól Profipadló  

11.  Szobanövényeknoveny.jpg

 

A szobanövények bármilyen otthoni dekorációhoz illeszkednek. Az olyan kevés karbantartást igénylő növények, mint pl. a pozsgások, aloe vera, anyósnyelv... hozzájárulnak az új otthonok szebbé tételéhez anélkül, hogy az új lakástulajdonosokat arra kényszerítenék, hogy őrült növénygondozókká váljanak.

Fénykép forrása

12.   Madárházmadareteto.jpg

 

Köszöntsd a libbenő barátokat egy kis bádog lakókocsival. Az új lakástulajdonosok imádni fogják annak a  lehetőségét, hogy egy különleges madárházat olyan ablak elé akaszthassák, ahol mindenki megcsodálhatja a vadon élő állatokat.

Ára: 6.570 Ft  Astero  

 

13.   Szerszámokszerszam.jpg

 

A szerszámok nagyszerű ajándék az új lakástulajdonosok számára, még akkor is ha nem Mekk Elek a tulajdonos. Az új otthonok új feladatokkal járnak. Egy elektromos – vagy  kerti szerszám lehetővé teszik az első lakástulajdonosok számára, hogy az otthoni javításokat saját kezűleg megoldják a problémákat.


Ára: 49.900 Ft Makita 

14. Kávéfőzőkavefozo.jpg

 

Segítsen az új lakástulajdonosknak felkészülni első vendégeikre. És ami a legjobb, hogy innentől kezdve nem kell törni a fejünket, h mit is vigyünk következő alaklommal, hogy mége menjünk üres kézzel vendégségbe. A kapszulákból, mindig óriási a választék. Akár a kedvenc ízvilágunkat is vihetjük, reméljük megkínálnak belőle :)

Ára: 16.797 Ft Tchibo

15.   Borbor.jpg

 

A minőségi bor mindig is az elegánsabb ajándékok közé tartozott, bár nem túl személyes, de ha egy trió termék családot viszünk (vörös, fehér, rozé) remélhetőleg legalább az egyiket szeretni fogja a tulajdonos. Amennyiben tudjuk, hogy az ajándékozottnak mi a kedvenc minőségi itala, akkor biztos vagyok benne, hogy ezzel az ajándékkal képtelenség mellé lőni. 
De akár egy szép üveg pezsgő is kiváló ajándék lehet, amellyel koccinthatnak az új otthonukra, és a sikerekben gazdag új esztendőre.

Ára: 12.699 Ft Belvy

Az egyedi ajándék megtalálásához  elengedhetetlen, hogy ismerje a ház tulajdonosának ízlését, és ha lehetséges azt is, hogy a ház tulajdonosa milyen enteriőrt álmodott meg magának új otthonába.

  • Szereti az otthon tulajdonosa a praktikus dolgokat, például a konyhai eszközöket vagy szerszámokat?
  • Akar az otthon tulajdonosa dekorációt, ami feldobja a 4 üres falat vagy ezt csak saját maga szeretné intézni?
  • Az otthon tulajdonosa valami furcsa vagy életmódbeli cuccra vágyik, mivel jelenleg már mindene megvan, amire szüksége van?

Ezek olyan kérdések, amelyek segíthetnek szűkíteni a keresést, és megtalálni a megfelelő ajándéktárgyakat. 

A fenti listával igyekeztem ihletet adni Önnek, és próbáltam a listát olyan ajándék ötletekkel is bővíteni, akik számára majdnem hogy lehetetlen vásárolni, mert már mindene megvan. 

Ezekkel az ajándékokkal együtt ünnepelhetjük szeretteinkkel az élet egy új fejezetbe lépését.

Amennyiben Önnek is van jó ajándék ötlete ossza meg velünk hozzászólásban! Köszönjük!

Először vásároljon vagy eladjon?

Amikor a jövőre gondol, és megtervezi a költözését, valószínűleg azon tűnődik, hogy melyik eladni_venni.jpglépést tegye meg először. El kell adnia a jelenlegi ingatlanát, mielőtt új otthont keres, vagy először meg kell vásárolnia álmai házát, és ezt követően elegendő értékesíteni az ingatlant?

A költözési folyamat során meghozandó egyik legfontosabb döntés, hogy melyik útvonalat választja. Az igazság az, hogy mindig az adott helyzettől függ, sajnos nincs rá egy konkrét recept.

Mikor érdemes először vásárolni?


Az eladói piacot tekintve vannak egyes ingatlanok, amelyekre jelenleg nagy az igény. Ilyenek például a legalább kb. 100 m2 nagyságú, nappali + 3 szobával rendelkező felújított - vagy újszerű családi házak, illetve az új építésű ikerházak, amelyekre nagy támogatások kaphatóak. Ezek mellett keresettek még a jó helyen lévő kertkapcsolatos újszerű lakások. Ilyen típusú ingatlanok gyorsan mozognak a piacon. Tehát nincs garancia arra, hogy a most keresett álomház a nap végére még elérhető lesz. Aki ilyet keres, annak tudni kell gyors döntést hoznia.
Sajnos nem minden napos ;) , de azért már jó párszor előfordult munkám során, hogy egy adott ingatlanra egy nap alatt több vételi ajánlatot is tudtam prezentálni az eladó részére, amelyek közül kiválaszthatta a számára legoptimálisabbat. 

Továbbá, akkor is érdemes mérlegelni ezt a lehetőséget, ha a leendő ingatlana felújításra szorul, így lehetősége van arra, hogy álmai otthonát nyugodtan megtervezze, a szakemberektől árajánlatokat kérjen, időpontokat egyeztessen le velük, miközben továbbra is kényelmesen a meglévő lakásában maradhat. Ehhez természetesen nem árt, ha van likviditási lehetősége.

blue_exterior_paint_3.jpg

Mikor érdemes először eladni?


Hazánkban inkább az a jellemző, hogy az emberek azt a megközelítést alkalmazzák, hogy először eladnak, majd csak utána vásárolnak -  így pontosan tudják, mennyi pénzt költhetnek majd el az új otthonukra és nem kell találgatni vagy aggódni, hogy esetleg „túl nagyot álmodott”.

Az ingatlanpiacon az új hirdetések kevesebb, mint 35%-a kel el 3 hónapon belül, azaz 10-ből kevesebb, mint 3 ingatlan. Az első eladás segít elkerülni azt a rémálomszerű elado.jpgforgatókönyvet, amikor az embereknek két ingatlanuk van, mert a régi nem kelt el olyan gyorsan, mint ahogy gondolták. Egy ilyen helyzet potenciális pénzügyi problémákhoz vezethet, hiszen két ingatlan kiadásainak terhét kell viselnie, addig, amíg a régit végül eladják. Ez esetben félő, hogy végső elkeseredésükben akár piaci ár alatt „szabadulnak meg a tehertől”, vagy nem tudják birtokba venni az új ingatlant, mert nem tudták kifizetni az utolsó részletet. Azaz, ha először meglévő ingatlanát értékesíti, az segít elkerülni ezt a forgatókönyvet, és amennyiben sikerül a birtokbaadás dátumáról minél későbbi időpontba megegyezni, akkor az lehetőséget ad arra, hogy kényelmesen „nézelődjön” az ingatlanpiacon. Ez a folyamat sokak számára kevesebb rizikóval jár, így kevésbé megterhelő.

Szóval, mit csináljak?


Az Ön által választott irány nagymértékben függ az Ön konkrét igényeitől, azaz, hogy mit keres, és milyen vételi/eladási pozícióban van. Ha olyan piacon értékesít, amely nem olyanbp_v_iranyi_utca_nappali_01.jpg élénk, mint ahol vásárolni szeretne, akkor először az értékesítés a jobb választás. De ha a piacon, ahol jelenleg Ön él, gyorsan történnek az eladások, vagy legalábbis könnyen megtervezhető, hogy maximum hány hétre van szükség megtalálni a vevőt, akkor az Ön érdekét először a vásárlás szolgálja. Ha a fő szempont jelenlegi ingatlana eladási árának maximalizálása, akkor a legjobb, ha először eladja, azaz kivárja a legjobb ajánlatot. Ha arra összpontosít, hogy a ne csússzon le álmai otthonáról, akkor a vásárlás legyen az első lépés.

Minden a jelenlegi helyzetétől és attól függ, hogy milyen piacokon tartózkodik, és milyen piacokat keres. Ez az útmutatás remélem megkönnyíti a további döntéseit!

Amennyiben nincs teljesen tisztában az eladni kívánt ingatlan piaci árával, illetve annak „kifutási” idejével, érdemes egy etikus ingatlanos szakértőt felkeresni, aki az Ön érdekeit képviseli és tisztában van a helyi piaci szokásokkal.

Túlkínálatban ki kell emelni az ingatlant a többi közül és a jelek szerint ismét sikerült :) 

XVII. kerület "színes házakban" 2016-ban általunk vásárolta a jelenlegi tulajdonos ezt a 2 szobás lakást.

alapr_57nme.jpgMivel nagyon meg volt elégedve az akkori megtekintés, ártárgyalás, valamint az adásvétel lebonyolításával, minket keresett meg a lakása eladása miatt.

Az 5 év alatt nagyon sok fejlődés történt a szolgáltatásunkban. Ennél a lakásnál lakberendezést (home staging) nagyon nem akart a tulajdonos. Mikor kivonultunk a média tartalom elkészítéséhez, már fogta a fejét a tulajdonos hölgy, hogy neki "nem kell ekkora felhajtás, csak adjuk el és kész". Mikor elkezdtünk az egyik szobában pakolni, időbe telt mire meggyőztük a tulajdonos hölgyet, hogy az eladhatóságot nagyban segíti a harmónia az otthonban. 

nappali1.jpg

Első helyiség elkészülte után kötélnek állt a hölgy és szabad kezet kaptunk. 

etkezo11.jpg

Már a folyamat során egyre lelkesebb lett és végül a végeredmény is nagyon tetszett neki. 

halo1.jpg

Az eladhatóság növelése érdekébe még egy szolgáltatást bevetettünk, a videós bejárást:

Az előkészületek, fotók, videó "csupán" 5 órát vett igénybe. Az utómunkák két nap alatt elkészültek, de megérte a befektetett munka, mert mind az ingatlan, mind  az ingatlanos kiemelkedik a kínálatból. Mire teljesen kész lett a marketing anyag éreztem, hogy a lakás nem lesz sokáig a piacon.


Nem tévedtem, a lakás 1 hét alatt elkelt, pedig a szomszéd lépcsőházban, egy ugyanilyen elrendezésű és még erkéllyel is rendelkező lakást már 3 hónapja hirdetnek. Túlkínálatban ki kell emelni a lakást a többi közül és a jelek szerint ismét sikerült :) 

A 8 legfontosabb ok, amiért az ősz kiváló alkalom az ingatlanvásárlásra

Talán hallotta már, hogy a tavasz a legjobb időszak a házvásárlásra. De ha nem rohan, és vár a szezon későbbi szakaszára, számos előnnyel jár az őszi lakásvásárlás.


Íme a 8 legfontosabb ok, amiért az ősz igazán nagyszerű évszak az ingatlanvásárlásra:

 

1. Kisebb nyomás

Még ha nem is élete első ingatlan vásárlása előtt áll, akkor is nagy dolog ez minden ember életében. Ez egy hatalmas befektetés, és nagyon sok fontos döntést kell meghozni. Tavasszal a házak gyorsan mozognak, és ez azt jelenti, hogy gyors, olykor azonnali osz1.jpgdöntéseket kell hozni, amelyekben nem mindig érzi a biztos, megfontolt döntés meghozását a vevő. Ősszel több idő van eldönteni, hogy egy ingatlan valóban megfelelő-e az Ön számára.

2. Kevesebb verseny

Ijesztő lehet egy olyan ingatlan megtekintésére menni (open house), amelyet igazán megtetszik,de azzal szembesül, hogy sok más ember számára is kedvére való. Tavasszal a legjobb ingatlanokért folyó kiélezett verseny egyszerre lehet stresszes és frusztráló. Ősszel a tavaszi buzgó vásárlók kivonulnak a piacról, és nem kell attól tartania, hogy tömegekkel harcol álmai otthonáért.

3. Az eladók motiváltabbak az ősszel

Néha, amikor ősszel eladásra kerül egy lakás, az azért van, mert az eladó olyan élethelyzetbe kerület, hogy sürgős eladni ingatlanát. Az is lehet, hogy a ház egész nyáron a piacon volt, és az eladó több hónapi értékesítés után kezd aggódni. Bármi is legyen a forgatókönyv, a lakástulajdonosok gyakran szívesen piacra dobják az ingatlanukat a nyár végén, és nyitottak lesznek az elképzelésükhöz képest alacsonyabb ajánlatokra jó pár hónap múlva.

4. Rugalmasság a költözési időpontokban

Ha kisebb a verseny, a vásárlók gyakran jobb feltételeket tudnak kialkudni a költözéshez. dsc_0274.jpgA megfelelőbb záró dátum csak egyike azon területeknek, amelyekben az eladók hajlandóak kompromisszumot kötni, ha nem válogatnak több ajánlat között, azaz ez azt jelenti, hogy kiválaszthatja az Ön számára legoptimálisabb költözés időpontját. A vállalkozók ütemezése terén is kevesebb a verseny. Tehát minden szükséges engedély vagy munka, amelyet esetleg el kell végezni a költözés előtt, gördülékenyebb időpontokat egyeztetni a szezon végén.

5. Még több figyelem az ingatlanértékesítők részéről

Mivel tavasszal és nyáron nagy kereslet mutatkozik az ingatlanértékesítők iránt, meg kell találniuk a módját, hogyan osztják be idejüket több ügyfél között. Ősszel ingatlanértékesítőknek több ideje lesz kifejezetten Ön igényének megfelelő ingatlant keresni.

6.  Az őszi időjárás kedvezőbb a költözéshez

Valljuk be, a költözés nyáron vagy télen nem szórakoztató. Nyáron a magas hőmérséklet rövid indulatokat okozhat. ;) Amikor télen költözik, hóval, jéggel és veszélyes körülményekkel kell megküzdenie. De ősszel tiszta, ropogós napok vannak, amelyek nem túl melegek vagy túl hidegek.

7. Valóságos kép az ingatlanról

A nyári lakáseladás egyik előnye a gyönyörű tereprendezés. Vevőként azonban megvannak a maga előnyei, ha egy otthont a szezon végén tekint meg. Amikor az összes növény kopár, a legjobban láthatja a ház külsejét és az ingatlant úgymond meztelen valójában.

8. Alku pozíció

Érdemes ezekkel tisztában lenni:
Ha ingatlant ad el: adót fizet.
Ha ingatlant vásáról: vagyonszerzési illetéket fizet.
Ha a tulajdonos magasabban áron adja el az ingatlanát, mint amennyiért megvette (ami majdnem biztos, hogy így van), nyeresége van, azaz adófizetési kötelezettsége keletkezik, amely mértéke évente, sávosan csökken. Az ingatlan eladás után fizetendő adó mértéke megegyezik a 2021-ben fizetendő személyi jövedelemadó mértékével, azaz 15%-os  adókulccsal kell számolni. De ami a jó hír, hogy a tulajdon szerzést követő 5. évben nem kell adót fizetni.ado.jpgA NAV oldalán található egy kalkulátor, amely használata egyszerű:
https://nav.gov.hu/sites/apeh/calc/ingatlan_jovedelem_calc1.html

Miért is fontos ez a vevő számára?
Nagyon sok esetben ez miatt nem mindegy, hogy a tulajdonos idén vagy jövőre köt adásvételi szerződést. Egyértelmű, hogy év vége felé könnyebb a birtokbaadást kihúzni pár hónapig, mint pl. év közepén. Azaz, ha megadjuk a tulajdonosnak azt a lehetőséget, hogy kivárunk, figyelembe vevő az ő adózási kötelezettséget, jelentős alku pozícióba kerülhetünk.

Ha mindezek a tényezők többsége Ön javára szolgálnak, forduljon hozzánk még ma, hogy osztatlan figyelmünkkel segíthessünk új otthona megtalálásában.

http://homefocus.hu/

"Csak azt bánom, hogy nem kerestem meg korábban"

XIV. kerület, Kerepesi úton lévő lakás eladásával bízott meg egy kedves fiatalember, aki már hónapok óta sikertelenül hirdette ingatlanát. Ajánlás útján talált rám. Elmesélte, hogy pár hetente, egy-két érdeklődője van, egytől egyig mindenkinek tetszik a lakás, de aztán semmi visszajelzést nem kap...main_3.jpg

A lakás elhelyezkedését illetően nem mondhatnám könnyű eladásnak, a Puskás Ferenc stadiontól egy utcára található.

A tulajdonos, még a nyár folyamán szeretett volna venni új ingatlant, így kb 1-2 hónap értkesítésnél nem szívesebben szánt volna rá több időt. Felkészítettem rá, hogy ezt sajnos, nem tudom szavatolni, mivel a lakásnak nincs erkélye és a pandémia okozta változások miatt, az ilyen lakásokra kevesebb az érdeklődés. Azért igyekeztem megnyugtatni azzal is, hogy 5 családnál többnek nem igen szoktam mutatni egy ingatlant. ;)

Megbeszéltük, hogy szerintem mi az ingatlan aktuális piaci értéke és hogy milyen úton tudjuk 7.jpgérvényesíteni ezt az árat. Szakmai javaslatot tettem, hogy milyen eszközöket kell bevetni annak érdekében, hogy a lakás a megadott időn belül és leginkább a megbeszélt áron elkeljen. A kedves tulajdonos minden esetben elfgoadta és együtt működött minden javaslatommal.

Első napttól kezdődően, hetente több telefonos érdeklődő is volt. Legnagyobb örömömre a 4. megtekintő vételi ajánlatot is tett. A lakás felkészítése, illetve meghirdetését követő nem egész egy hónapon belül sikerült adásvételi szerődést kötni mindenki örömére. 

Miután pár hét keresés után sikerült megtalálni a következő ingatlanát, és lett egy kis szusszanási ideje a költözés előtt ezt a pár sortt írta nekem:

"Szia Viki! 

Viki hozzáállásáról és szakérelméről, csakis pozitívan tudok nyilatkozni. Egy igazán profi hirdetést rakott össze, egy kiváló videó és profi fotók segítettek az eladásba. Folyamatosan kapcsolatban voltunk és sosem éreztem, hogy terhére lennék a kérdéseimmel, amiből minden napra jutott jó néhány. Megtaláltuk azt az árat, amit még én is reálisnak éreztem a lakásom eladásához, illetve a vevők is gyorsan jelentkeztek rá. Az adásvételi szerződés, illetve a vételi ajánlat is probléma nélkül rendkívül gördülékenyen ment. Csak azt bánom, hogy nem kerestem meg korábban, már amikor kipattant a gondolat a fejemből, hogy értékesíteném a lakásom.
Ezeken túl még a következő ingatlan megszerzésében is segítségemre Referencia képvolt jó tanácsokkal vagy esetleg ingatlanok ajánlásával. Aki ingatlan vásárlásra vagy vételre adná a fejét, kétlem, hogy csalódik a végeredményben, ha Vikit választja."

~Benkó Csenger

1 hónap alatt értékesítve

III. kerület, Csillaghegy területén egy 1940-es években épült lakás eladásával kerestek meg.

Nagyon szép utcában található a társasházi lakás.main_4.jpg

A tulajdonos egy fiatal pár, aki családalapítás közeledtével egy nagyobb, lehetőleg kertes házra vágytak.

Felmértem az ingatlan állapotát, elkértem minden hivatalos papírt ami a társasházhoz tartozott. Az alapító okiratokból kiderült, hogy a társasház közös osztatlan részekkel rendelkezik és nincs egyedi vízmérés, csak almérő, valamint a tulajdoni lap széljegyén örökség jogcím folyamata is be volt jegyezve. Pár nap alatt utána jártam, hogy milyen jogi intézkedések szükségesek ahhoz, hogy ne csak készpénzes vevő számára kínálhassuk a lakást. 13_1.jpg

Ezzel egy időben elkezdődött az ingatlan színpadra állítása. Készültek profi fotók, alaprajz, 3d alaprajz, valamint Angéla elkészítette a 3D realisztikus látványterveket, arról, hogy mit rejt magában az ingatlan.

Pénteken került ki a hirdetési portálokra az eladásra felkészített ingatlan. Vasárnap hívott 17.jpgegy hölgy, hogy ő most, azonnal meg tudná tekinteni. Sajnálattal közöltem, hogy én egy családi rendezvényen vagyok éppen, de hétfőn délelőtt minden továbbiak nélkül meg tudjuk nézni a lakást. Továbbá telefonon tájékoztattam, hogy jelenleg még nincsenek kész az iratok ahhoz, hogy hitelezhető legyen a lakás, de folyamatban van...
Ennek ellenére is nagyon érdekelte a lakás a hölgyet, szerette volna megnézni legalább kívülről a lakást. Természetesen megadtam neki a címet, majd jeleztem ezt a tulajdonos felé, és kértem, hogy hétfőn 10 órára megint legyen olyan szép állapot, mint a fotózáskor ;)

A hölgy már előző napon beleszeretett az utcába, hétfőn pedig megláthatta természetes valójában is a lakást.

Pár napon belül elkészült a vételi ajánlat, amit a tulajdonos nagy örömmel írt alá és csak annyit mondott, hogy "álmában nem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan elkel ennyiért a lakásom."

 

süti beállítások módosítása